Bővül a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönre jogosultak köre

Lehet, hogy egy fekete-fehér kép erről: szabadtéri

Kedden 30 ágazattal bővül a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönre jogosultak köre – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).

A módosítás azokat a vállalkozókat érinti, akik a legújabb korlátozó intézkedések miatt hétfő óta nem, vagy csak korlátozottan jutnak bevételhez. A kedvezményezetti kör elsősorban a szolgáltató és kereskedelmi ágazatok tevékenységi köreivel bővült.

A feltételek nem változtak, a hitel továbbra is bér, járulék-, rezsi- és működési költségek fedezésére, valamint az újranyitáskor szükséges készletek finanszírozására igényelhető.

Az eddigi visszajelzések szerint a hitelprogram iránt jelentős az érdeklődés – közölték. Az első 4 napon több mint 5 ezer vállalkozás jelezte az előzetes hiteligényét, és az előrejelzések alapján a következő hetekben egyre több megkeresésre számítanak.

Az MFB figyeli a vállalkozások igényeit, hogy minél többeknek segíthessen. Vizsgálják többek között, hogy a 2019-ben alapított vállalkozások is kérhetnék-e a hitelt, emellett elkezdték a gyorskölcsön következő szakaszának előkészítését is.

A kamatmentes újraindítási gyorskölcsönre jogosító vállalkozási főtevékenységek listája az mfb.hu és az összetartók.hu oldalon érhető el.

(Forrás: MTI)


© 2018. Minden jog fenntartva

Egy TAVOSZ oldal