Az új szabályozás biztonságosabbá teszi az ingatlanalapok működését

Az ingatlanalapok biztonságos működését erősíti a jegybanki ajánlás.
Az ingatlanalapok biztonságát és folyamatos fizetőképességét erősíti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új ajánlása, amelynek értelmében a május közepétől kibocsátott új ingatlanalapok, illetve a korábbi ingatlanalapok új sorozatainak befektetési jegyeit legalább 180 naptári nap után lehet visszaváltani.
Az MNB közleménye szerint az új szabályozás közelíti az ingatlanalapok befektetési jegyeinek likviditását a mögöttük lévő alapok eszközeinek likvidálhatóságához, vagyis készpénzre válthatósághoz. A gyorsan értékesíthető részvényekhez, kötvényekhez képest az ingatlanok likviditása sokkal alacsonyabb, ingatlanalapokban pedig sok olyan kisbefektető vesz részt, akik a piaci folyamatokat kevésbé ismerik - indokolta az intézkedést az MNB. Várakozásuk szerint a változás erősítheti az ingatlanfejlesztési és ingatlanhasznosítási hozamokkal tervező kisbefektetők tudatosságát.

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az ajánlás nem érinti a korábbi kibocsátású ingatlanbefektetési jegyeket, de elvárják az alapkezelőktől, hogy állapítsanak meg forgalmazási maximumot a már meglévő, rövidebb visszaváltású sorozataik befektetési jegyeiknél.

Az alapkezelőknek május közepéig kell hatályba léptetniük kezelési szabályzataikat az MNB elvárásainak megfelelően.
Forrás: MNB


© 2018. Minden jog fenntartva

Egy TAVOSZ oldal