Új állampapír jön

Új ÁLLAMPAPÍR!!
Minden eddiginél egyszerűbb, kedvezőbb hozamot biztosító és könnyebben elérhető új lakossági állampapír elindításáról döntött a kormány. A júniustól elérhető megtakarítási formával a lakosságnál lévő állampapír-állomány öt év alatt akár meg is duplázódhat.

A kormány elsődleges célja, hogy a kisbefektetők számára is vonzóbbá tegye az állampapírokat. A papírok a Magyar Államkincstár és a Magyar Posta kirendeltségein, a lakástakarék-hálózaton keresztül, valamint a kereskedelmi bankok fiókjaiban is elérhetőek lesznek.

Az új konstrukcióval a már meglévő állampapírokhoz képest magasabb kamat érhető el, ami fél év után 3,5 százalék, az első év végén négy százalék, majd ezt követően évente további fél-fél százalékpontos emelkedéssel az ötéves futamidő lejártával hat százalékot jelent.
(Forrás: MTI/PM)


© 2018. Minden jog fenntartva

Egy TAVOSZ oldal